TrAnzKaPHka
Újonc, polgári nevén Závada Péter, 1982. június 8-án született Budapesten. A magyar hip-hop szcéna egyik meghatározó alakja, aki rapperként, dalszövegíróként és lemez producerként is maradandót alkotott. 1996-ban Süveg Márkkal (Saiid) megalapította az Akkezdet Phiai együttest, amely Magyarország első számú underground hip-hop formációjává vált. Debütáló albumuk, az Akkezdet 2004-ben jelent meg a Wacuum Airs gondozásában, és azonnal kultikus státuszt vívott ki magának, bekerülve a 303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvbe. Második lemezük, a Kottazűr, 2010-ben látott napvilágot a DDK Records kiadásában, és további elismeréseket hozott számukra.
A zenekaron belüli források szerint 2015-ben új Akkezdet Phiai album érkezett volna, de Saiid 2015 telén négy hónapra Ázsiába utazott, így a tervezett lemez nem készült el. Újonc azonban nem akart leállni a munkával, és mivel maradt egy csomó felesleges energiája, valamint volt néhány új szövege, belevágott egy szólóprojektbe, amely trAnzKaPHka néven indult. Elmondása szerint először a projekt címe volt meg, és tudta, hogy Franz Kafka A kastély című regénye jelöli majd ki az album hangulatát, mert egy sötét, bizarr és szürrealisztikus szöveg- és hangzásvilágot szeretett volna létrehozni. Az már csak utólag derült ki számára, hogy Franz Kafka nevében, ha elmésen ph-val írják, benne van az AKPH monogramja. Újonc szerint “nemrég újraolvastam A kastélyt Kafkától, és beszéltük egy barátommal, hogy milyen vicces lenne, ha nem Franz Kafka lenne – hanem ‘Tranz’, mert akkor benne van az átalakulás, Az átváltozás címe is.”
A trAnzKaPHka első albuma, a Kastély, 2016-ban jelent meg. Az album hat számot tartalmazott, melyek 2016. június 18-a és 23-a között naponta jelentek meg. A lemez hideg, távoli, sötét újhullámos hip-hop alapok és szubkulturális, politikai, közéleti, valamint irodalmi utalásoktól hemzsegő szövegek markáns és szuggesztív elegyét kínálta. A zenei alapokat egy fiatal győri DJ és zenei producer, Sammie Beats készítette, akiről Újonc így nyilatkozott: “Nagyon izgalmas volt vele dolgozni. A Soundcloud-ját már régóta követtem, aztán összeismerkedtünk, és egyből megtaláltuk a közös hangot. Volt, hogy kész zenéket mutatott, de olyan dal is szerepel a lemezen, amit együtt írtunk.” A korábbi Akkezdet Phiai lemezeken megszokott belső rímekkel tömött szövegekkel ellentétben ezen a projekten már-már versmondatokkal operáló, az általában sorvégen összecsengő rímek egyediségére odafigyelő flow-val találkozhatunk. A projekt legnépszerűbb darabja a “Kodein” című szám lett, melynek eredeti audio változata 2024 májusában már közel 5,5 millió megtekintésnél járt a YouTube-on. A zenéhez 2018-ban videoklip is készült, ami a harmadik Magyar Klipszemlén elnyerte a legjobb operatőrnek járó díjat.
A trAnzKaPHka 2019 decemberében tért vissza a “Vapor Vilmos tér” című szerzeménnyel, melynek zenei alapját Kunert Péter jegyzi. A dalhoz készült videoklip a Pécsi Tudományegyetem filmtudományi tanszékén, egy kísérleti filmes szeminárium keretében készült. A vizuális anyagot a hallgatók készítették, a képanyaghoz játék- és dokumentumfilmek 35 mm-es filmszalagjait használták fel.
Újonc trAnzKaPHka-ként működött közre a 2020 márciusában megjelent (y) nevű Kapitány Máté-albumon található “Vaklárma” című számon. 2021 decemberében pedig megjelent a trAnzKaPHka név alatt, limitált kiadásban, pendrive formájában a Gondoskodás című album. A kilenc számot tartalmazó lemezen szereplő szövegek Závada azonos című verseskötetéből származnak, a zenei aláfestésért pedig Ratkóczi Huba és Boros Levente feleltek. A korábbi trAnzKaPHka megjelenésekkel ellentétben ez az album az újhullámos raptől teljesen eltérő műfajt képvisel. A Ratkóczi és Závada közötti közel tízéves élőzenei együttműködés eredményeként jött létre a Závada versfelolvasása és Ratkóczi zenei kísérletezése (pl. gitárok, loop- és effekt-pedálok, hegedűvonók, vagy bemikrofonozott réztálcák használata) által fémjelzett hangzás. Az albumon található “Kastély” című számhoz később videoklip is készült. Az album Závada eredeti neve alatt hangoskönyv formában is megjelent 2023-ban a Jelenkor Kiadó gondozásában.