Mikor súlyom veszti a föld

Megszűnik a májusi reszketés

És a tüskés pára lecsapódik a szájpadlásomról

Nem ölelnek többé meleg karok

A puha kéz belém növeszti tébolyult, korhadt ágait

Vár a végtelen!

Végre megérkeztem, de alig, hogy itt vagyok

Az életeken át áhított helyen

Ahol nem tapad rám a bőröm

Nem kényelmetlen

Nem feszít tovább a düh

És a házak is felhagynak az ócska cserepek dobálásával

Mert már, minden madár összetörve a földre hullt

Csak fekszenеk mozdulatlanul

Így jó, így minden rendben

Hogy mindеnem elvesztem

Így jó, így minden rendben

Hogy mindenem elvesztem

A magány ragyogó folyosói nem bántják tovább fáradt szemem

Mikor a szégyen szőtte szőnyeg szálain szenderedem

Fel-fel pislognak a csillagok üstököst vetve a párnámra

Súlytalan szellem vagyok ezentúl, mindenki számára

Mikor súlyom veszti a föld

Megszűnik a májusi reszketés

És a tüskés pára lecsapódik a szájpadlásomról

Hallom még, ahogy csikorognak a fémes végtagok

Majd befogad (majd befogad) a rettegés (a rettegés)

Majd befogad a rettegés

És nem kell félnem attól, nem kell félnem attól, hogy élek

Így jó, így minden rendben

Hogy mindenem elvesztettem

Így jó, így minden rendben

Hogy mindenem elvesztettem

Vár a végtelen

Végre megérkeztem, de alig, hogy itt vagyok már mennék innen

Már mennék innen

Már mennék is innen