Szemtől-szembe láthatatlan formát ölt az életed

Eltemetlek, elveszed, de tested ölt a képzelet

Rám kacsintasz, meg sem látlak, én még most is reszketek

Magamba is nézek néha, én már rég nem rettegek

Szilánkon lépkedek lassan, túl száraz a lélegzet

Felszakítja bennem ezt a kínt

De ha egyszer megdobban, eltörli az emléket

S tiszta lappal indít

De én miért félek mindig

És miért mindig mástól?

Ha az elmém belesüllyed, akkor én még a hibámból sem tanulok majd semmit

Ezen nincs már, ami enyhít

Csak szívódik a méreg, és a lelkem már rég csenddé lett

Látom még a képet, és nem tűnik életlennek

Elképzellek téged, bennem él a másik feled

Számolj még egy-két kört hozzá

Már látom, hogy elporladsz lassan

Én érzem, hogy nemrég még itt voltál mellettünk

Bennünk még itt él ez az emlék

Bennünk még itt él ez az emlék

Éretlen senkikből lettünk, túl messze a gyermek

De színtisztán hallom a hangját

Ha érteném mit mond, én tudnám, mit várna

És őszintén meginnám minden szavát

És könnyű, még senki nem lát

Otthonnak üres szobát, én festeném minden falát

Építsünk romokból kedves hazát